XVI.

Hirtelen már 5...6...7...8...9... Miranda röhög felénk, és ez a szám egyre csak nő! Ez klónozza magát! Az utolsó pillanatban érünk be Sandy néni házába. A szellemek továbbra is ott suhognak...

A nő teleportkapujával (!) sikerül visszakerülnünk a...nemtomhová... Egy bokorban vagyunk. Előttünk tábortűz ég, emberek beszélgetnek. De nem akárkik! Ezek anyám fogva tartói!
- Szerintem öljük meg a nőt. A férje már három hete nem jelent meg.- mondja egy férfihang.
- Térj már észhez! Ha megölnénk, akkor nem lenne mivel zsarolnunk!- okítja egy öblös hang.
Szimatolás. Szivacsra nézek, de ő nem szaglászik.
- Találtam valamit!- szólal mag egy női hang.
- Arleen talált valamit!- visszhangozzák.
Legnagyobb meglepetésemre ez az "Arleen" egy macska. És az a "valami" pedig mi vagyunk.
- "Ez" az a boszorkány?- néznek rám, miután egy fához kötöztek.
Elég ósdi módszer, de hatásos.
- És hol az apád?- kérdezik.
- Hát, eléggé le vannak maradva. Az apám 80 éve eltűnt.- próbálom megvonni a vállam.


Másnap reggel elkötöznek, és felraknak egy szekérre, béklyóban. Anyával váltok pár szót, de ez sem segít. Kb. 4 óra múlva megállunk egy nagy réten. Ebédelünk egy nagy fazékból, majd elkezdik élezni a fegyvereiket. Közben én beszélgetésbe elegyedek Arleen-nal.
- Te egy beszélő macska vagy? És van más képességed?- szegezem neki kérdéseim.
Szivacs egyfolytában őt bámulja.
- Igen. Remek nyomkövető vagyok.- feleli büszkén.
- És egoista...