II.

Kinézek az ablakon, és ekkor nagyon jó ötletem támad. Az ablakom alatt rács vezet le, hogy megvédje az embereket a tolvajoktól, de szerintem csak elősegítette a betörők munkáját...Biztosítás nélkül kezdem el a mászást. Kb. az ötödik emeletnél tartok, amikor anyám hangját hallom fentről.
-Tia, felviszem az ebédet!- hallom a jól ismert hangot.
Csúcssebességgel mászom vissza de elkésem. A nyitott ablak sarkánál tartok, amikor megpillantom ősömet. Most már a menekülés a célom, nem a bejutás. Persze rögtön feltűnik neki szökésem forrása, ezért kimért léptekkel az ablak felé caflat. Az utolsó pillanatban sikerül átugranom egy másik ablakpárkányra, és bezúdulni az ablakon.

Ebben a szobában még sohasem jártam, pedig már jó ideje itt élünk...Meglátok egy nagy könyvet a sarokban. Oldalai kissé megégtek és néhány lap hiányzik, de olvasható. Olvasni még anyám tanított meg, amikor 80 voltam. A fedőlapja olvashatatlan volt, ezért rögtön rátérek az első fejezetre:

I. A rosslyni kápolna:
Egyesek szerint a kápolna alatt egy dimenziókapu működik. A kaput máig nem tudták kinyitni, de nagyon sok elmélet létezik, amelyek többsége kudarcba fulladt. A plafonon furcsa kockaminták állnak ki a falakból, amik lehet, hogy hangjegyeket jelképeznek, és a darab eljátszása a kulcs. Néhány ember ráállt egy bizonyos kődarabra, ami remegni kezdett a lábuk alatt, és...

A könyv nagyon elgondolkodtat. Merengtem volna ezen a sztorin tovább, de anyám mindent elront amikor belép.