XIX.

Sikítva próbálom túlüvölteni a földrengést, de nem igazán sikerül. A kiáltásom elveszik a föld  morajában. A gondolatok úgy tűnik futás közben, életveszélyben sem hagynak békén. Mit ne mondjak, elég idegesítőek. Másik dimenzió? Természeti katasztrófák? Sandy hurrikán? Miranda rengés? Egyáltalán mi van? Pedig azt hittem az utóbbi napok eseményei után semmin nem lepődök meg. Úgy tűnik tévedtem. Nem is kicsit. Teleportkapu Anyu szekrényében. Egy boszorkány aki az életemre tör. Telekinézis. Adam. Azt hiszem kezdek becsavarodni, bár ez ilyen körülmények között szerintem nem csoda. A zavaros elmélkedésemnek egy rossz helyen fekvő faág vet véget, ugyanis keresztül esem rajta. Amilyen mázlis vagyok természetesen hasra, s tüdőmből kiszorul minden levegő. Fuldokolva próbálok oxigénhez jutni, több-kevesebb sikerrel. Recsegés. Egy kiáltás. Sötét. Olyan sötét, hogy az ember elkeseredésében már várja a bizonyos fényt az alagút végén. Lehet, hogy az emberek csak azért halnak meg félnek a sötéttől, s gondolkozás nélkül elindulnak a fény felé? Ilyen egyszerű lenne a magyarázat? Mert én most biztosan elindulnék ha lenne, de úgy tűnik nekem még a halálom se lehet szép és fényes. Ez egyszerűen igazságtalan! Távolról valamilyen hang durván átszűrődik a sötéten. Fájdalmat okoz, most már azért küzdök, hogy itt maradhassak a fekete ürességben. Ez legalább nem okoz fájdalmat, de ez hang egyre kitartóbb, s fokozatosan kirángat a semmiből. Bárkihez is tartozik mérges vagyok rá. Nem hagyta hogy megvárjam a nekem járó fényt!...
- Tia! Tia! - Valami nedves dolog folyik végig az arcomon. Ezek szerint sírok. De nem vagyok szomorú, legfeljebb mérges. Ez  a gonosz hang könyörög nekem, hogy válaszoljak. Nem érdemli meg. Én ott szerettem volna maradni, ahol senki sem bánt! Ahol nem folynak érthetetlen okokból nedves dolgok az arcomon. A hang kétségbeesett. Valami hozzáér a számhoz. Na ez már mindennek a teteje! Nem lehet engem egy percig békén hagyni!? Kinyitom a szememet. Egy fiút látok közelről. Megítélésem szerint túl közelről. Valamivel messzebb megy, s megkönnyebbülten mond nekem valamit, amit elsőre képtelen vagyok felfogni, ezért elismétli újra:
- Tia, tudod mennyire a frászt hoztad rám? - Zavartan nézek a fiúra:
- Ki az a Tia? Te ki vagy? Hol vagyok? Ki vagyok? - A fiú szeméből megint útnek indul egy könnycsepp. Na legalább tudom, hogy ez fura izé az arcomon az előbb nem tőlem származott. Ez eléggé megnyugtató. Ez az arc rémlik valahonnan, de fogalmam sincs miért.:
- Te ki vagy? Miért sírsz? Nem szeretem ha az emberekből ilyen izé folyik! Te szereted? Vagy miért csinálod? - Továbbra sem válaszol. Mit ne mondjak, nem valami kellemes beszélgetőpartner. Hú, milyen szavak jutnak az eszembe! Beszélgetőpartner! Ez vicces. Partner, majdnem olyan mint a park. A parkokban olyan barna meg zöld izék vannak. A partokon meg víz! Ez is olyan nevetséges, most gondolj bele víz! Olyan vicces szó!
- Tia, ne szórakozz velem! Nem vicces oké? Légyszíves! - Pedig igenis vicces vagy milyen. Nagyon jó érzés kiadni ezt gurgulázás szerű hangot. Ez biztosan a nevetés. Nevetés: honnan jönnek nekem ezek a fura kifejezések? Egy dorombolásszerű ( Ezen a szón is röhögőgörcsöt kapok) hang szól bele nem túl mélyreható beszélgetésünkbe:
- Adam, még legalább két nap mire teljesen visszanyeri az emlékeit! Ne zaklasd, csak kiábrándulsz belőle! - Várjunk csak, ez fura illető engem figyelembe sem vesz! Ez olyan igazságtalan! Miért beszél úgy mintha itt sem lennék? Egy zöld kiskutya ( hehe, de nevetséges..) nyalogatja az arcomat, majd hirtelen mély hangon megszólal, én pedig sikítva eldobom:
Na, Tia ez nem volt szép! Így dobálgatni engem! Mi ütött beléd? Szivacs vagyok, nem látod!? - A doromboló hangú macskaszerű illető valamit belegyömöszöl a számba, nekem pedig muszáj lenyelnem, mit ne mondjak szörnyű íze van. Újra körbevesz valami, de ez nem sötét hanem színes. Egy erdőben vagyok azzal a fiúval, s most valahonnan tudom a nevét. Adam-nek hívják szép név. Kívülről nézem az eseményeket. Átölel engem. Ez így elég furcsa. Elmosódik minden, újabb jelenet. Egy nő megkötözve. Biztosan ezt hívják álomnak! Álmodom!