IX.

Éjszaka van. Adam csendben horkol. Jól teszi, én nem tudok aludni. Csak most fogom fel a nap eseményeit. Eddig sosem gondoltam volna, hogy nem vagyok normális. Van amiben nem hasonlítottam Anyura, ez tény. Például ő sosem röptetett tárgyakat, de azt gondoltam csak azért nem csinálja, mert nem szabad. Félt az állatoktól, én viszont szerettem őket. Talán az elsőre leglátványosabb különbség köztünk a hajunk színe volt. Az övé szép dús gesztenyebarna, az enyém türkizkék. Nem gondoltam, hogy ez olyan nagy dolog lenne, egészen addig a pillanatig, mikor útitársam közölte velem, hogy boszorkányok védjegye a hajuk színe. Ezt eléggé furcsálltam. Akkor most a jóké kék a rosszaké pedig zöld? Ezt a kérdésemet kinevette.Azt mondta:" a hajáról ismered meg a boszorkányt. Nincsen még egy olyan hajú boszorkány, mint te, se olyan mint az anyám. De honnan veszed, hogy te jó vagy? Nem tudhatod. Azt sem tudod mi jó és mi a rossz. Honnan tudnád hova tartozol?" A kérdései még mindig a fejemben kavarognak. Tényleg, mi a különbség a sötét és fény között? A jó és rossz között? A szép és a csúnya között? Az élet és a halál között? Sokszor a rossz a szép, a jó csúnya. Sokszor a sötét a biztonságos, a fény a veszélyes. Mi különbség közöttük?

Szép lassan álomba filozofáltam magamat. Reggel amikor felébredek Adam nem alszik mellettem. Ásítva megdörzsölöm a szemem. Kék hajam bozontosan meredezik fejem tetején. Kikászálódom az ágyból, s továbbra is ásítozva felcaplatok a lépcsőn. Amikor a fekvőhelyet kerestük, láttam, hogy az egyik szoba egy kis kertre nyílik ahol volt forrás. Fél óra keresgélés után meg is találom a szobát. ( Tényleg nagyon álmos lehetek...) Megmosom az arcom, de a hűs víz sem éleszt fel teljesen. Mérgesen a víz alá nyomom a fejemet. Ez használ. Kinyitom a szememet. Kis halakat látok. Megszólalnak:
"- Meg akarsz minket enni? - Halkan nevetek.
- Dehogyis! Ilyen veszélyesnek látszom?" - Szinte hallom megkönnyebbült sóhajukat, de kezd elfogyni a levegőm ezért köhögve kiemelkedem a forrásból.
- Ööö... Szerintem ha meg akarsz halni, annak a vízbe fulladásnál egyszerűbb módjai is vannak... - Megpördülök, Adam néz rám vigyorogva. Értem a viccet, de duzzogást színlelek.
- Nem akarok megfulladni, csak a halakkal beszélgettem! - Elkerekedett szemmel néz rám:
- Mond, hogy csak viccelsz! - Felvonom a szemöldököm. Tényleg ő a második ember( Ha egyáltalán embernek lehet nevezni.) akivel Anyun kívül találkoztam. De miért kell gyengeelméjűnek lennie?
- Pff... Mi a baj azzal? Úgy tudok velük beszélni, mint ahogy veled beszéltem Miranda házában. - Látom, hogy elfehéredik.:
- Mi a baj? - Nyel egy nagyot.
- Tényleg te vagy az Utolsó Reménység. - Már megint ez az idióta szöveg.
- Tia, légyszíves  ne gondolj rólam ilyeneket, ugyanis gondolatolvasó vagyok! - Pislogás nélkül meredek rá. :
- Na jó, melyik számra gondolok? - Vigyorogva néz rám, de arcán még mindig tükröződik félelem is.:
- 3,14159265. Miért gondolsz a pí-re?
- A mire? De különben hiszek neked tényleg erre gondoltam.