Régen az emberek sokkal rövidebb ideig éltek. Az-az megint csak másképpen. Anyu 180 éves régen szerinte olyan 40 éves lenne. Én egy "régi" 16 évesre hasonlítok.. Azt állítja sokkal lassabban öregszünk. Hát nekem végül is mindegy. A fejlődés ugyanolyan, csak tovább tart.
Azt hiszem beszélnem kéne a világunkról: Egy városban élünk amit régen New Yorknak hívtak. Valamikor szép lehetett: széles sugárutcák, parkok, játszóterek, felhőkarcolók, lakónegyedek voltak itt. Most mindent visszahódított a természet.
Apára nem emlékszem. Szent meggyőződése volt, hogy rajtunk kívül is vannak túlélők. Anyu nem tudta lebeszélni, elindult megkeresni őket. Megígérte, hogy visszajön, de sosem láttuk viszont. Én még sosem találkoztam másik emberrel, pedig tök érdekesek lehetnek. Anya mindig így mesélte: Apád elindult, rá egy hétre megszülettél te. Amikor elég nagy lettem, hogy tudjak neki segíteni, nekem kellett élelmet keresnem. Ez egyérdekes dolog. Anya menekült az állatok elől, de mikor megszülettem erre tovább nem volt szükség: egyikük sem bánt. Mintha valaki megbüntetné őket, ha egy ujjal is hozzám érnek. Lakásunkat egy volt "luxusvillában" rendeztük be. Szivaccsal osztjuk meg ( aki egy zöld kutyus), legalábbis Anya csak róla tud.
Most éppen a szobámban csücsülök és a szabaduláson gondolkozom. ( Két hetes szobafogságot kaptam, mivel felrepültem Abbey - hátán a szabadságszoborra ( vagy nem is tudom hogy hívjákra.) Most miért? Akkor is szép a kilátás! Mondjuk Mami frászt kapott : szobafogság. Ennél kevés rosszabb dolog van. Itthon ülni. Pff... Mondjuk az utóbbi időben néha valami furcsa, berregésszerű hangot hallottunk és azóta Anya félt mindentől...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése